Ruhatárépítés Ács Zoltánnal és Pereczes Jánossal

Nagy örömömre újabb kedves barátaim csatlakoztak a Ruhatárépítés rovat szereplőihez. Az elkészült fotókon a Zoltánnal és Jánossal közösen megálmodott öltözeteik elevenednek meg, az interjúban pedig arról mesélnek, milyen szerepet tölt be az öltözködés az üzleti életben, és milyen személyes tapasztalatokat szereztek ezen a téren.

Milán: Kérlek mutassátok be magatokat pár mondatban. 

Zoltán: Az elmúlt tíz-tizenkét évben nagyvállalati innovációval, kockázati tőkével és fintech cégekkel foglalkoztam. Ma kis- és középvállalatok finanszírozásán dolgozom, egy dubaji fintech cég európai leányvállalatát támogatom, és a Magyar Fintech Szövetség elnökeként közösséget építek.

Csakis azokban a szervezetekben és partnerségekben hiszek, ahol nagyon erős a bizalom, ezt viszont nem prezentációkkal és javadalmazási szabályzatokkal, hanem következetességgel, figyelemmel és emberi kapcsolatokon keresztül lehet felépíteni. Az empátia vezetői eszköz, de több is annál. Egyszerűen így érzem jól magam, üzleti környezetben is.

János: 10 év banki digitalizációs, vezetői karrier után indítottam el saját vállalkozásaim alapítótársaimmal. A 1337 Partnersben nagyvállalatokkal dolgozunk azon, hogy hogyan alakítsák át üzleti modelljüket és működésüket az AI beépítésével, az AI Budapestben pedig egy ökoszisztémát szervezünk a legjobb hazai tehetségek megszervezésével.

Hiszek abban, hogy a jövőt technológia és emberség együtt formálja, és minden változás kulcsa a tudatos, felelős vezetés és hogy alapvetően az embereknek lehetősége van megváltoztatni maguk körül a világot. Vállalkozásaim mellett ezért is fektetem időm és pénzem egy részét a First Principle Innovation építésébe, ahol itthon és külföldön vállalkozó magyar startup alapítókba fektetünk és támogatjuk őket.

Milán: Mi volt az első meghatározó élményetek a klasszikus stílussal és az öltöny viseléssel kapcsolatban?

Zoltán: Egyetemista koromtól kezdve nagyon szerettem a régi filmeket, főleg az olasz neorealizmust, meg a francia újhullámot. Belmondo stílusa a Kifulladásig-ban vagy úgy általában a Truffaut hősök mind nagyon menők voltak. Akkor még mindenki szép öltönyt viselt, a 60-as évekről beszélünk.

Szépen és izgalmasan fényképezett fekete-fehér filmek ezek, egyébként is nagyon jól néznek ki, a szereplők pedig nagyon stílusosak. De nálam az igazi ikon, az abszolút top Marcello Mastroianni volt. Főleg a 8 és Fél-ben vagy a Dolce Vita-ban.

Az a lazaság, az, ahogy az öltönyöket viselte, nagyon-nagyon megfogott. Makulátlanul nézett ki.

Egy kicsit lazább, de Steve Mcqueen stílusa is érdekes volt. Ő inkább egy lazább, sportosabb stílusban volt megkapó. De Mastroianni volt a legkomolyabb. Emlékszem, hogy arra gondoltam egyetemista koromban, hogy ilyen menő szeretnék lenni.  

János: Nekem középiskola alatt volt az első meghatározó élményem: a Mad Man és a Gossip Girl című sorozatok nagy hatással voltak rám. A Mad Man főszereplője, Don Draper, testesítette meg számomra a stílusos megjelenést. Ő azt sugallta, hogy így kellene kommunikálni és így érdemes az emberekkel bánni.

Az első elegáns kiegészítő, ami megszólított a „hózentróger” volt. Emlékszem, az iskolabál előtt szereztem be. Ez volt az első olyan ruhadarab, amivel tudatosan szerettem volna kitűnni az átlagból.

A másik divatos sorozat a Gossip Girl volt, melynek a férfi főszereplője, Chuck Bass, mindig szuper elegáns és karakteres volt. 

Én egyébként ciklikus vagyok az öltözködéssel kapcsolatban. Sokszor jól érzem magam egy fehér pólóban és farmerben is. Szerintem fontos, hogy az ember a megfelelő alkalomhoz tudjon öltözni, ha magabiztosnak érzi magát, az mindig jó érzés. 

Milán: Ezek a benyomások hogyan mutatkoztak meg a karrieretek elején?

János: Erről most pont beugrott egy story. Amikor jöttem fel és egyetemre, anyukámnak is azt mondtam, hogy azt számolgattam, hogy tudnék-e venni egy öltönyt minden hónapban az első fizetésemből.

Érdekes, hogy gyerekként, amikor a Mad Man-t néztem és Don Draper-t mindig öltönyt viselt, ekkor alakult ki a percepcióm, miszerint a sikeres emberek minden nap öltönyben járnak. Már érettségi után az öltönyöket nézegettem, hogy hol és milyet tudnék venni magamnak.

Érdekes, hogy azt gondoltam akkor, hogy ez számít. Közben pedig ez egy jel, amit üzensz magadról.

Zoltán: Én nagyon szeretem a zakót, mint ruhadarabot, nekem a zakó és az ing az önazonos,és mindig is az volt.

Nem az vagyok, aki csak farmerben és pólóban érzi jól magát. Nagyon jól érzem magam nyakkendőben is. Szerintem egy érdekes játék, hogy mit viselsz és ezzel mit mondasz magadról, miközben pedig sokszor a protokoll, a formális világ része.

Ha átadsz egy névjegyet, akkor azt is megnézed, hogy az a névjegykártya hogy néz ki. Az első benyomás mindig nagyon fontos.

Sőt, még hátrábbról indulok. Ha üzletet akarsz csinálni, akkor bizalmat akarsz építeni. Anélkül nem lehet üzletelni.

Fontos a megbízhatóság, és az interakciók mentén dönthető el, hogy mi alapján bízok meg valakiben, mit gondolok róla. Az öltözködés egy finomhangolt, radar alatti kifejezőeszköz lehet a bizalomépítésben és így az üzletkötésben.

Aki viszont már nem a radar alatt repül, és az üzleti életben túl harsányan kommunikál az öltözködésével, negatív benyomást kelt bennem.

Milán:  Tehát az összképre kell koncentrálnunk? Számítanak a státuszszimbólumok vagy fontosabb az összeszedettség, a kitalált megjelenés? 

Zoltán: Az egy hiba, ha a státuszodat akarod megmutatni. Ne azt akard megmutatni, hanem valamit a személyiségedből, hogy mit gondolsz magadról és milyen közegben mutatod ezt meg.

János: Igen, ez a fontos. 

Zoltán: Az öltözékeddel jelzed, hogy milyen világban mozogsz, milyen kontextusban vagy. Sok mindent elmondhatsz magadról, először teszel egy első benyomást valakiben, aztán egy másodikat és harmadikat is. Akár értékeket is kifejezhetsz azzal, hogyan öltözöl fel. Ez egy nagyon érdekes játék.

János: Az az érdekes, hogy ha ezt valaki nem is tudatosan csinálja, akkor is megtörténik.

Ha visszagondolok valakire, a megjelenése gyakran része annak a képnek, ami megmarad bennem róla. A személyiség sokszor tükröződik abban, hogyan öltözik valaki.

Magamra úgy gondolok, mint aki ad a minőségre, ugyanakkor játékos is, és szeret kísérletezni. Éppen ezért nem ragaszkodom görcsösen a tökéletességhez. Néha feltűröm az ingujjamat, máskor lazábban öltözöm fel, és nem zavar, ha valami nem teljesen tökéletes.

Ugyanakkor ott vannak a közös barátaink is, akiknél tudjuk, hogy a tökéletesség kiemelten fontos. Minden szerződés, minden meeting, minden ruhadarab a helyén van, mindig minden precízen működik, minden tökéletes.

Van egy alapvető protokoll, amit érdemes betartani. Ebből a keretből szerintem nem tanácsos kilépni, mert az könnyen azt az üzenetet közvetítheti, hogy nem adod meg a kellő tiszteletet a helyzetnek vagy a másik félnek.

Zoltán: Fontos az alkalomhoz öltözni. Ha van meghatározott dress code, azt szerintem mindig érdemes betartani.

János: Az is sokat elárul valakiről, hogyan jelenik meg. Az öltözködésből gyakran a személyisége is kirajzolódik.

Zoltán: Egyébként az is tükrözi a személyiséged, mint pl. Steve Jobs, hogy milyen egyszerűen öltözik. Amúgy ez valójában nagyon ki volt találva.

Milán: Szerintem ezt magának találta ki.

Zoltán: Elképzelhető, de az is elárul valamit, hogy neki volt egy lookja, kitartott mellette következetesen, amivel megmutatott valami fontosat a személyiségéből.

Milán: Nekem ez egy kicsit mesterkélt, megmondom őszintén. Ugyanakkor biztosan nagyon hatékony. Minden nap ugyanazt viselni rengeteg döntést levesz az ember válláról.

Zoltán: Ha dollármilliárdos vagy, ezt megteheted.

János: Végső soron az is fontos, hogy miben érzed jól magad.

Zoltán: Attól még az is egy megtervezett dolog.

Milán: Nyilván az is egy státusz, hogy te felül vagy a protokollon.

Zoltán: Pontosan.

János: Abszolút.

Milán: Vannak, akik ezzel visszaélnek. Mondjuk, az sem mindegy, hogy melyik valutában vagy milliárdos és ahhoz képest mennyire engeded meg magadnak, hogy figyelmen kívül hagyd a protokollt, illetve hogy kivel szemben teszed ezt.

János: Steve Jobs pontosan ezt akarta kommunikálni, hogy nem érdekli, mit vár el tőle a világ. Lehet, hogy ezt egyesek tiszteletlenségnek élték meg, de ő így volt önazonos.

Zoltán: Egy másik példának fel lehet hozni a mémeket, amik arról szólnak, hogy különböző karrier szinteken lévő brókerek a Wall Street-en milyen órát választanak maguknak. Míg a tulajdonosnak már nem kell ezen stresszelni, Swatch-ot is viselhet.

Nyilván sok helyen megjelenik a státusz ezekben a döntésekben, ugyanakkor a státusz önmagában nem jó üzenet. Sokkal jobb az összeszedettség és az alkalomhoz illő megjelenés. 

János: És a minőség.  Azt is fontos elválasztani, hogy azért veszed fel, mert valakinek üzenni akarsz, nem önmagad képviseled, megjátszod magad. És bárki bármit mond, ez sokszor egyből látszik. A Wall Street és szerintem Londonban is, egy kicsit túltolt koncepció ebből a szempontból. Ott mindenki öltönyt visel, sokszor nem is szép öltönyt. Sokakon látszik, hogy szerepet játszanak, nem önazonosak a megjelenésükben. Szerintem az „egyenruhából” lehet olvasni, arról ki hogyan viseli, hogy áll rajta. 10 öltönyös emberből azért ki lehet emelni, hogy ki az, aki szerepet játszik és ki az, aki önazonos.

Zoltán: Az önismeret nagyon fontos, ezt is megmutatja az öltözködésünk. Hogy tudjuk mi az, ami jól áll nekünk, mi előnyös és mi az, ami nem. Az üzleti dress code-ok kijelölnek bizonyos határokat a formalitásban, azt is érdekes látni, hogy ezekhez ki hogyan viszonyul.  

Számomra a finom jelekkel történő kommunikálás a legérdekesebb az öltözködésben.  Ezt nem mindenki veszi észre, aki nincs benne ebben a világban. Van, aki érti ezt a nyelvet, és van, aki nem; ha nem, akkor egy kicsit „elbújok”, de ez nem baj. Sokat elárul például az is, ahogyan valaki viseli az öltönyét.

A többi jel, amit ma közvetítünk, már elég egyértelmű: az óra, az autó, a lakás, a berendezés – de ezek a magánélethez tartoznak, és nem feltétlenül az üzletről szólnak. Kifelé az öltözködés az egyetlen olyan összetettebb rendszer, amellyel anélkül tudsz üzenni, hogy kimondanád.

És ezt az üzenetet igazán csak az veszi, aki érti ugyanazt a nyelvet. Kívülről nézve nem mindig látszik élesen a határ, de aki ért ezen a nyelven, pontosan érzi.

János: Van, akinek vékonyabb ez a határ, és bátrabban játszik a formákkal – én is ilyen vagyok: nekem az tetszik, amiben jól érzem magam.

Ugyanakkor tudom, hogy kívülről könnyű „ficsúrnak” tűnni, ha valaki szokatlanabb darabot vesz fel. Néha direkt választok ilyet, mert szeretném, ha kicsit kilógnék a sorból. Ez egy közösségi játék is: azok értik, akik benne vannak.

Milán: Mennyit változott a karrieretek alatt ez a „játék” Magyarországon? Fontos a megfelelés, változott-e a környezet igényszintje? Van-e fejlődés, vagy inkább visszalépés?

Zoltán: Szerintem fontosabb lett, és fejlődés is van – többen figyelnek a részletekre, közösségi szinten is. Ugyanakkor a formális öltözködés környezete lazult, a formalitás kevésbé meghatározó. Húsz éve biztosan több helyen volt kötelező az öltöny.

János: Szerintem még tíz évvel ezelőtt is jóval gyakoribb volt, mint ma.

Zoltán: Most már sokan csak akkor ismerik fel, hogy fontos, amikor olyan helyzetbe kerülnek.

János: Az öltöny szerepe az elmúlt 10–15 évben valóban csökkent. A COVID ezt a folyamatot felgyorsította – különösen a bankszektorban. Ma már teljesen normális, hogy egy bankvezér sneaker-ben, farmerben, pólóban jelenik meg. A hibrid munkavégzés is hozzátette a magáét: otthon és irodában egyaránt lazább lett az öltözködés. Protokolláris szinten megmaradt az öltöny, de a mindennapi munkához már ritkábban „munkaeszköz”.

Milán: A játékosság hol fér bele? Ti mit gondoltok az öltöny sneaker párosításról? Vannak-e szerintetek megtartandó szabályok, „vörös vonalak”?

János: Nálam nincsenek merev, vörös vonalak. Lazább vagyok a hétköznapokban: ha minőségi darab, és jól érzed magad benne, működik.

Zoltán: Én magam nem hordok sneaker-t öltönnyel, de ha valaki jól csinálja, rendben van. Aki ezt felveszi, tudatosan játszik a formalitással – ez szerintem teljesen oké, bizonyos szektorokban különösen.

János: Rómában például több fehér sportcipőt látni öltönnyel, mint klasszikus bőrcipőt – a Via dei Condotti-n robogóval is többen suhannak sportcipőben, mint elegáns oxford félcipőben. 

Milán: És a hátizsák öltönnyel? 

Zoltán: Nekem az nagyon nem tetszik.

János: Nálam nincs vörös vonal. Mindent lehet.

Zoltán: Nem vagyok egy hátizsákos srác. Annyival kiegészíteném, hogy a kontextus azért fontos. Egy robogón nekem is rendben van, azt megértem. Hirtelen így technikai öltözet lesz a hátizsákból.

Milán: Ha valaki most lép be ebbe a világba, és a karrierje elején áll, hogyan lehet segíteni, ízlést és igényességet tanítani? Főleg, ha nem ebből a közegből jön.

Zoltán: Volt olyan, hogy kedvesen szóvá tettem egy pályakezdő kollégának, hogy ne gombolja be az alsó gombot a zakóján. Ha valakit érdekel a téma, akkor persze, hogy lehet terelgetni. Szerintem a férfiaknak fontos, ha van valaki, aki segít ebben. Mentorál. Ez egy kicsit olyan apás dolog, vagy legalábbis jól működhet, hogy az idősebb generáció észrevétlenül átadja a fiatalabbnak, hogy hogyan kell felöltözni rendesen üzleti környezetben. Egyébként úgy látom, hogy Magyarországon az üzleti életben egyre fontosabb az igényes megjelenés.

János: A tanulás része szerintem érdekes kérdés. Átélni lehet ezt igazán. A fast fashion hulláma elképesztően erős. Én is átmentem a túlfogyasztáson. A tudatos építkezés – évente néhány jó darab, 10–15 évig használható ruhatár – idővel igazán megtérülő befektetés. 

Milán: Kialakítottatok valamilyen ruhatár frissítési stratégiát az évek alatt?

Zoltán: Az élethelyzet nagyban alakítja az öltözködést: munka, hétvége, gyerekek. 4 éves a kisfiam, már megkérdezi, hogy: - Apa, most elegáns ruhában vagy? 

Korábban mondtam neki, hogy ha elegáns ruhában vagyok, nem tudom felvenni, miután sáros lábbal ugrált a pocsolyákban. Így most már megkérdezi, és ha nem a válasz, akkor kéri, hogy vegyem fel. És persze mindig a kedvenc bőrcipőimre tapos rá, de ezt hamar megszokja az ember. Az apuka szerep része:)

Ma már kevesebbet vásárolok, de sokkal tudatosabban. Nincs türelmem a boltokkal, jobban értékelem, ha kiszolgálnak, segítenek. Inkább kevesebb, de minőségibb darab; és ha megvan a kellő önismeret, a döntések is gyorsabbak.

János: Tényleg az idő a legértékesebb. Sokat segít, ha az öltözködésre fordított időt optimalizálni tudod. Ez mindent megér. Erős érv amellett, hogy valaki segítsen neked ebben. 

A személyre szabott ruházat nálam nagyon felértékelődött. A személyes odafigyelés, hogy közben tudsz haladni a saját dolgaiddal, duplán annyit ér. Régebben sokkal többet rendeltem online. Hosszú távon az a következtetésem, hogy nem éri meg. Nem pontosan azt kapod, amit vártál, és sok idő is elmegy vele. 

Fontos látni, hogy az egyedi ruhakészítés luxus, amihez meg kell érni. Nem biztos, hogy ezzel kell kezdeni. 

Milán: Tényleg ritka, aki kezdettől így öltözködik. A túlfogyasztást és az online vásárlást én is megéltem 10 évvel ezelőtt. Mielőtt elindítottam a saját márkámat. 

János: Szerintem van, aki tudatos ebben. Nekem nincs ennyi időm erre. Ki a legfiatalabb ügyfeled? Mivel foglalkozik?

Milán: Egy 23–24 éves fiatal srác, családi vállalkozásban dolgozik. A testvére ajándékozta neki az első öltönyt karácsonyra. Nagyon fogékony, és nemcsak tőlem vásárol – amit bátorítok is. Szívesen segítek tanácsokkal akkor is, ha máshol vesz valamit; a cél a jó végeredmény és a kényelem, az időfaktor mellett.

Zoltán: A méretre készítés eleinte kétségtelenül több energiát igényel. Időpontot kell egyeztetni, konzultációkra kell járni, döntéseket kell hozni az anyagokról és a részletekről. Ugyanakkor a végeredmény általában mindenért kárpótol. Olyan darabok születnek, amelyek hosszú éveken át viselhetők, jól kombinálhatók, tükrözik a személyes stílusodat, és minimálisra csökkentik a melléfogás esélyét.

János: Ebbe úgy fektetsz be, hogy valójában senki nem feltétlenül tud róla. Egyszerűen csak jól nézel ki benne. Nincsenek nagy logók vagy feltűnő jelzések, csak azt érzed, hogy minden a helyén van. Jól érzed magad, és ezt a környezeted is visszaigazolja.

Ehhez viszont meg kell érkezni fejben. Aki elsősorban azt szeretné, hogy a márka látható legyen rajta, az nem biztos, hogy rögtön értékeli ezt a fajta minőséget.

Zoltán: Ismét visszatérünk ugyanahhoz az alapelvhez: a legfontosabb, hogy összeszedett legyen a megjelenésed. Mindenféle sallang nélkül. 

Szerintem sokak számára nagyon erős a márkák vonzása, és becsapósak a luxus márkák outlet üzletei is, ahol egyfajta státuszt kínálnak, sokszor valódi minőség nélkül, túlárazva.

Önbizalomhiányt és bizonytalanságot sugall az is, ha csak a nagy márkák ikonikus darabjait veszed meg.

János: Szerintem a hamis ruhák vásárlásával is üzensz magadról valamit. Hogy valamiben nem vagy igazi, őszinte.

Például a hamisított, logo-zott csatos övek. Ennek igazán nem látom az értelmét.

Zoltán: Ilyen termékekből a franciák az eredetit sem vennék fel, úgy hívják ezeket a darabokat finom éllel, hogy „exportra készültek”.

Milán: János, te sokat mozogsz a tech világban. Milyennek látod ezt a közeget? 

János: Az az általános megítélés, hogy itt nem fontos a megjelenés, a kollégiumi kinyúlt póló a sztenderd. Szerintem ez nem helyes, nem szabad így elkönyvelni. Ott is vannak protokolláris helyzetek, amikor nem mutat jól, ha pólóban jelensz meg. 

Vannak igazi egyéniségek is. Láthatunk a nemzetközi színtéren is jó példákat az igényes casual és a lazított formális megjelenésre is a tech világban.

Milán: Az igényesség és a formalitás külön vonalon mozognak. Mindenki beállíthatja magának ezeken a vonalakon, hogy a mi a fontos és értékes számára. 

Milán: Mesélnétek nekem az üzleti klubról egy kicsit?

Zoltán: First Principle a neve, egyelőre boys club, nem én akartam így:)

János: Egyelőre. 

Zoltán: 30–40-es  korosztályból kerültek ki a tagok, főként a pénzügyi szférából. Van kivétel is. Úgy alakultunk meg, hogy hasonló nézeteink voltak az üzleti kultúráról, etikáról és az életről általában. Kicsit kilógunk a pénzügyi világban megszokott viselkedésrendszerből. Inkább a tisztelet és együttműködés alapú üzletfejlesztésben hiszünk. 

Most már több, mint 20-an vagyunk. Nyilván kialakulnak közös üzletek, befektetések is.

János: Jó társaság alakult ki, akikkel szívesen töltünk el időt a közös üzleti fejlődés és a személyes kapcsolat miatt is. 

Milán: Mi a helyzet a hobbikkal? 

Zoltán: Nekem a sportolás mellett a képzőművészet és a szépirodalom az abszolút kedvenceim. Nyilván két kisgyermek édesapjaként ezekre most jóval kevesebb időm jut.

Milán: Ezeket a szenvedélyeket viszont nagyon jó érzés lesz átadni a gyerekeknek. 

Zoltán: Kornél fiamat nemrég elvittem egy fotókiállításra. Egész jól bírta. André Kertész, Robert Capa és Moholy-Nagy kiállítás volt Egerben.

Milán: Ha 4 évesen ilyen benyomások érnek, azok beépülnek a személyiségedbe. 

Zoltán: Zoltán: A legfontosabb művészek életútjáról szóló, nagyon szépen illusztrált mesekönyvből  szoktam felolvasni neki. Nemrég elmentünk egy zsúrra és egy Van Gogh kép volt Lego-ból kirakva, rögtön felismerte. Picasso-t vagy Boticellit is mindig felismeri.

Nagyon fontos számomra a vizuális kultúra, és ez kihat az öltözködésemre is. Minden, amit „átszűrsz” magadon, később megjelenik. Segít az önkifejezésben, inspiráló.

A rendszeres sport nekem nagyon fontos, ugyanakkor nézőként egyáltalán nem érdekel. Az autók és az órák viszont közel állnak hozzám; érdekes, hogy időről időre változik, hogy inkább a technológiai hátterük vagy az esztétikai oldaluk érdekel jobban.

János: Én nem szeretem a tárgyakat. Néha ráveszem magam egy-egy vásárlásra, de ilyenkor is szívesen kérek segítséget a döntéshez. Sokkal fontosabb számomra a tárgyak funkciója, nem szoktam túlideologizálni őket az életemben.

Fotó: FP Abel
Helyszín: Szépilona Bisztró